Orosházán lelkes pedagógusoknak köszönhetően (Kozteleczky Ede, Nagy József, Őrhalmi Sándor, Szokolay Bálint) már a háború után komoly hagyománya volt a zenetanításnak.

1955 őszén nyílt meg Orosházán az Állami Zeneiskola a zenét tanulni vágyók előtt.

A szervezett állami zeneoktatás a háború után indult meg Magyarországon, 1955-ig vidéken még csak 25 – 30 helységben működött zeneiskola. Békés megyében mindössze kettő. Orosházán tehát viszonylag hamar létesült zeneiskola, melynek Markó Leó volt az első igazgatója. Ebben az évben mintegy 120 növendék kezdte meg a tanulást.

Markó Leó zeneoktatási koncepciója hosszú időre meghatározta az orosházi zeneiskola működésének helyes irányvonalát. A korszerű zeneoktatás elveit érvényesítve úgy alakította az iskola létszámát, hogy kb. egyharmad zongorista, egyharmad vonós és egyharmad fúvós, ütős alkotta a tanulói létszámot. Rangot jelentett beiratkozni az iskolába és ott növendéknek lenni. Az igazgatás mellett egy rendkívül színvonalas hangversenyélet szervezésébe kezdett a városban. Megalakította a szimfonikus zenekart Orosházán, melynek a felét helybeli amatőrök, másik felét a Szegedről tanítani átjáró profi zenészek alkották.

1960-ban dr. Kovács József került a zeneiskola élére. 1973-ban Dinnyés István, 1989-ben Pechán Zoltán kapott megbízást az iskola vezetésére. Mielött átvette az iskola vezetését Bánhidi Zoltán megbízott igazgatóként vezette az iskolát. Emellett 1970-től 2000-ig volt az iskola igazgatóhelyettese. 2000 augusztusától a zeneiskolában helyet kaptak a társművészetek, a tánc , a színjátszás, a képzőművészet. Ettől az évtől Riczánné Muzsik Ibolya, 2010-től Jakab Annamária lett az iskola igazgatója. 2012-től Kőszegi-Németh József vezeti az iskolát.

A zeneoktatás iránti érdeklődés mindig nagy volt Orosházán. Sosem volt gond a létszám „kitöltése”, inkább az, hogy a sok jelentkezőt nem tudja az iskola felvenni. 1961-ben már 204 növendéke, 8 főállású és 5 óraadó tanára volt a zeneiskolának. 1962-ben az épületet, melyben 5 tanterem és egy iroda volt, új résszel toldották meg, így 3 új termet és egy kis hangversenytermet nyert az iskola. Ekkor vette fel a Liszt Ferenc nevet.

1964-ben indult Tótkomlóson az orosházi Zeneiskola fiókiskolája, lehetővé téve ott is a szervezett zenetanítást, melyet nagyrészt az orosházi tanárok láttak el. 1986-ban a fiókiskola már 78 növendékkel működött. Ekkor levált, s azóta önálló zeneiskolaként működik. A tótkomlósi fiókiskola léte, működése, majd önállóságának elnyerése nagy mértékben köszönhető, Herczegfalvi Lászláné zongoraoktató fiókiskola vezető lelkes, akadályt nem ismerő munkájának. Zeneiskolánk emellett segítette a battonyai és a csorvási zeneiskola létrejöttét. Művészeti iskolánk vonzása jelenleg is kihat a környező településekre is, legtöbben Pusztaföldvárról, Kardoskútról, és Nagyszénásról járnak be.

Az iskola keretei között működött a Városi Szimfonikus zenekar, melyet Markó Leó alapított, tagjai helybéli amatőrök valamint Szegedről tanítani átjáró profi zenészek voltak. 1973 után éveken át kamarazenekarként működött tovább Orosházi Kamarazenekar néven. 1973-ban Bánhidi Zoltán vezetésével megalakult az Úttörő Fúvószenekar, mely 1989-ig működött.

Zeneiskolánk két jelentős zenei tábort szervezett. Először a Gyopárosi Zenei Tábort, melyben a megye zeneiskoláinak legjobb vonós növendékei vehettek részt. A hazai zenei táborok között egyedülálló volt az 1979-től két évenként öt alkalommal megrendezésre kerülő tábor. Erre az ország egész területéről érkezetek tehetséges gyerekek.

A zenetanulás iránt érdeklődők számtalan lehetőség közül választhatnak. Zongora, szintetizátor, hegedű cselló, gitár, magánének, furulya, fuvola, klarinét, szaxofon, trombita, kürt, stb., ütőhangszerek. Kiemelt feladatot jelentő tehetséggondozás során igyekszünk biztosítani növendékeinknek a kiegészítő tárgyak oktatását és a megyei és országos versenyeken, fesztiválokon való részvételt.

A képző- és iparművészet oktatás célja a tanuló képességeinek fejlesztése a vizuális kultúra területén, a műfaj sajátosságainak megfelelően.

A táncművészeti nevelés alkalmat ad a táncművészet különböző műfajai iránt érdeklődő tanulók amatőr táncéletbe való bekapcsolódására, a tehetséges tanulók pályára történő felkészítésére. Legnépszerűbb a modern- és társastánc szak. 2002 szeptemberétől egy néptánc csoportunk is működik.

Eredményeink között büszkék vagyunk e szép hivatásra elindított egykori növendékeinkre, de azokra is, akik amatőrként folytatják iskolánkból kikerülve azokat a művészeti tevékenységeket, melyeket nálunk alapoztak meg. Több mint száz növendékünket vettek fel magasabb fokú zenei tanintézménybe. Nagy többségük zeneiskolai tanár, énektanár, zenekari muzsikus lett. Többen a legmagasabb művészi képesítést megszerezve, előadó- vagy zenekari művészként tevékenykednek, egyetemen tanítanak.